puertadetibor banner2v
updated 9:42 PM CEST, Jun 30, 2018

Szerelmes vagyok a gerincedbe

Vonzalmaink felületes viszonylagossága.

Amikor szerelembe esünk vagy csak kedvelünk valakit, általában vonzódunk az illető testrészeihez is. Arc, szem, vádli, mell, izmok, kéz, körmök, és így tovább. Néha viszont éppen, hogy félrenézünk, és nem is kezdünk beszélgetésbe valakivel, mondjuk egy bárban, és nem tudjuk elképzelni, hogy valaha egy párt tudnánk alkotni a másikkal. Néha következtetéseket vonunk le, pusztán a külső alapján a másik egészségéről, vonzerejéről, érdemeiről.

Mindez nagyon is életszerű és valóságos, ugyanakkor egyben teljesen ésszerűtlen és kevéssé hatékony. Azok a szervek, amelyeket képesek vagyunk átvilágítani és megvizsgálni, csak töredékét alkotják az összesnek. Mi legyen a másik gerincével, májával vagy csontjaival? Az agyával és a vénáival?

Persze, nem realisztikus, sőt bolond dolog lenne magunkkal hordani egy kézi röntgengépet vagy más orvosi eszközöket, hogy másokat folyamatosan vizsgáljunk. Felesleges lenne harcolni a fenotípus szerepe ellen egy olyan faj esetében, amelyet az evolúció hozott létre. Ám tanulunk itt valamit: azt, hogy mennyire mellékes és csekély fontosságú lehet a külső, megfigyelhető tulajdonságok halmaza, amikor hosszú távú emberi kapcsolatokról beszélünk. Nem is említve a belső értékeket, amelyeket kívülről egyáltalán nem lehet látni.

Bámuljunk tovább!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.